Cégünk Ügyvezetőjével, Balogh Miklóssal készítettünk interjút a kezdetekről, célokról, szolgáltatásainkról!

 

A nyitás óta eltelt időszak alatt mik a kezdeti tapasztalatok?

Először is szeretettel köszöntök mindenkit oldalunkon és egyben nagy örömömre szolgál, hogy bemutathatom Budapest legújabb egyéni labdarúgó edzőtermét, a First Touch-ot!

Az elmúlt időszak mindenképp bizakodásra ad okot. A kötelezettségmentes első foglalkozás mindenkinek adott, az edzésre való jelentkezések pedig – mind csapat- mind egyéni jelentkezők terén – folyamatosan érkeznek.

Mesélj kicsit a kezdetekről!

Az előkészületek már januárban elkezdődtek. Fontos volt egy olyan helyszín megtalálása, mely – figyelembe véve a budapesti közlekedési viszonyokat – nyugodt környezetben, könnyen elérhető legyen. Emellett meg kellett felelnie az épületnek az elvárt belmagasságnak, a kialakítandó pályaméreteknek, előtérnek, a felhúzandó öltöző- és mellékhelyiségeknek.

Úgy gondoljuk, ehhez a lehető legmegfelelőbb helyszínt sikerült megtalálnunk.

A terveknek megfelelően sikerült kialakítani az edzőtermet?

Igen, minden a terv szerint alakult. 2 db granulátum- és károsanyagkibocsátásmentes sportműfűvel borított pályán fogadjuk vendégeinket. A sportréteg alá kifejezetten erre a célra gyártott csillapító réteg került.

A pályák befogadóképessége maximum 5 fő, így egyidejűleg 10 főnek tudunk képzést tartani. Fürdő részleggel kialakított külön férfi és női öltöző áll vendégeink részére.

Az edzések ideje alatt a hozzátartozók helyet foglalhatnak a külön erre a célra kialakított előtérben, ahonnan rálátni mindkét pályára. Emellett tv és wifi internetet áll rendelkezésre.

A nyitás óta már többen megjegyezték az igényes kialakítást és a kreatív fali mintázatot, jól tudom?

Ez így igaz. Természetesen tudjuk, nem ezzel fog a szolgáltatásunk egyedivé vagy nélkülözhetetlenné válni, ettől függetlenül jóleső érzés hallani a pozitív visszajelzéseket a terem kialakítását illetően.

A pályát körülvevő molinó két oldalán magyar, illetve külföldi játékosokat jelenítettünk meg, a „fő” oldalon pedig egy történetet mutatunk be: egy gyermek felnőtté válását, ahol az egyik képen épp a labdaadogató gépbe rakja be a labdát, az utolsó képen pedig – már felnőttként – magyar válogatott mezben lő gólt. Úgy gondoljuk, mindenkinek álma, hogy egyszer magára húzhassa a címeres mezt, így ez bárkinek inspiráló lehet – legyen az gyermek vagy felnőtt labdarúgó – minden edzésen, mikor rátekint erre a képsorozatra.

Milyen célok, elvek vezérelték a terem létrehozóit?

A tulajdonosi kör tagjai még ma is aktív labdarúgók, akiknek feltett szándékuk, hogy megismertessék, köztudatba hozzák ezt a Magyarországon még ritkaságszámába menő innovatív edzésmódszert, melynek fő célcsoportja nem mások, mint a gyerekek.

A labdarúgás egyik legfontosabb alappillére az első labdaérintés! Ez határozza meg egy támadás kimenetelét, az ellenfél kicselezését, hogy milyen pontossággal veszed át, marad nálad a labda és még sorolhatnám.

Célunk volt kialakítani egy olyan helyet és egy olyan edzésmódszert, ahol és amivel minden adott ahhoz, hogy a sportoló – legyen akár gyermek vagy felnőtt labdarúgó – a mai kornak megfelelően a lehető legjobb körülmények között képezze magát és sajátítsa el az elengedhetetlen technikai képességeket.

Mi áll az edzésmódszerünk mögött?

A Toca Touch Trainer labdaadogató gép. A Touch Trainer hihetetlenül felgyorsítja a technikai, fizikai fejlesztést, valamint gyorsabb gondolkodást és döntéseket biztosít a pályára.

Az edzésprogramban számtalan gyakorlat teszi lehetővé a játékosoknak, hogy gyors és hatékony fejlődést érjenek el, és a modern labdarúgás alapvető technikai követelményeit képzett személyi edző segítségével helyesen elsajátítsák.

Ha választani kéne mottót, mi lenne az?

„Az első labdaérintés fontossága” – nem hiába lett a nevünk First Touch!

Ezzel egyezik Dárdai Pál, a magyar labdarúgó válogatott korábbi szövetségi kapitányának nézete, melyet egy tavalyi interjú alkalmával fejtett ki bővebben. Az interjúból változtatás nélkül idéznék, mert ez a „számból vette ki a szót” tipikus esete. Szóról szóra egyetértünk a benne leírtakkal és egyben válasz is arra, mi a célunk és miért lehet fontos az edzésmódszerünk.

*Részlet az Index cikkéből – Dárdai Pál interjúja:

„A MAGYAR JÁTÉKOSOKNAK VAN EGY NAGY DEFICITJÜK. EZ PEDIG AZ ELSŐ LABDAÉRINTÉS.

Hatalmas a hátrányuk, olykor már a gyerekeknél is. Hogy veszem le, hová pattan, megmarad-e a sprintsebességem egy labdaátvételnél vagy már korrigálni kell. Ha rossz irányba veszem át kedvező helyzetben, már lesre futhat a csatár.

Az első érintés lenne a legfontosabb, és a hazai foci fejlődésének a gátja?

Szerintem igen, mert ha háromszor hozzá kell érni, már nincs lehetőség egy jó és fontos passzra, oda a helyzet. Minél rövidebb az idő és szűkül a terület, annál kevesebb az esély a jó vagy a még jobb döntésre, passzra. Ha futni kell az első érintésnél a labda után, még nagyobb a nyomás, ketten ronthatnak rád, még kisebb az esély a helyes döntésre. Nézzük meg Kroost, Modricot, fent van a fejük, ismerik és érzik a játékot, tudják, mi történik, mert megvan a biztonságuk. Őket nem lehet utolérni a védekezőknek, ha a klasszisok úgy akarják, maximum futni tudnak utánuk.

Iniesta lehozta a pályafutását komoly párharcok nélkül, mert tudta, milyen messzire pattanhat tőle a labda, ha nem játszotta meg egy érintésből. A biztonság hozza a kikezdhetetlen mentális erőt. Minden pszichológia.

Most ugyan a középpálya közepéről beszéltem, talán azért, mert én is ott játszottam. De ugyanez igaz egy szélsőnél is. Rossz tempót választ, közel pattan vagy távol, és máris esélyt kap a védő. Ha sokszor elugrik a labda a remélt helytől, netán hosszú lesz, már kint is van. Én otthon, kisgyerekként az összes garázsajtónak kirúgtam a szellőzőjét, mert arra céloztam. Rá lehet venni a gyerekeket a több munkára, még ha nehezebb is az internet korszakában, de a labda az egyedüli, ami konkurálhat a kütyükkel.

Ez a deficit elég ahhoz, hogy ne is figyeljen magyar játékost? Vagy a Bundesliga ne legyen kíváncsi rá?

Ez a deficit elég ahhoz, hogy ne lehessen könnyen eltüntetni, és ez meghatározza, mennyire kelendőek a mi játékosaink, hová juthatnak el. Az első labdaérintés fontos és érzékeny limit. Ezt a hátrányt már az akadémiákon is rendkívül nehéz eltüntetni. A szűkülő térhez és időhöz már 8-10 évesen hozzá kell szoktatni a gyerekeket. Játékosan, nem erőltetve.

Vegyünk egy konkrét példát. Portugália az ellenfél. Ha egy rossz első érintés után elveszíti valaki a labdát, mert rárontottak, és elvették tőle, a második helyzet nem lesz egyszerűbb. Ha akkor is rossz megoldás jön, már nem megy oda egy harmadikért, elbújik, nem megjátszható.

Akkor a csapattárs kerül rosszabb helyzetbe, mert nem oda teszi a labdát, ahová kellene, ahová az ösztöne súgja. Minden csúszik, a csapat szerkezete deformálódik.

Ha viszont az első és a második, valamint a harmadszori érintés is jól sikerül, akkor már a következő alkalommal akár még egy cselt is megenged magának a játékos. Tele lesz önbizalommal, ami átragad a társra, és kikerekedik egy jó fíling. Öcsi bácsi is azt mondta, akkor vagyok nyugodt, ha nálam van a labda. Nem véletlenül mondta. Ha nálunk nem nyugodtak a játékosok a tudattól, nem érünk el hatást.”

Mire lehet számítani az elkövetkezendő időben?

A későbbiekben célunk az egyéni képzés mellé kapcsolódó szolgáltatások folyamatos bővítése, melyről minden esetben hírt fogunk adni honlapunkon, Facebook és Instagram oldalunkon egyaránt.

*Forrás: https://index.hu/sport/futball/2019/01/21/dardai_pal_50._gyozelem_magyar_futball_baja_hertha/

Ez is érdekelhet..

Elkészült a születésnapi meghívónk!

Elkészült a születésnapi meghívónk!

Elkészült a születésnapi meghívónk! Időről időre kapunk visszajelzést, milyen jó lenne egy First Touch meghívó, melyet át lehet adni a kis barátoknak a születésnapi buli előtt. A...

Három éves a First Touch edzőterem!

Három éves a First Touch edzőterem!

Három éves a First Touch edzőterem! E hónap közepén ünnepeltük fennállásunk 3. évfordulóját! A három év alatt megannyi edzésnek, szülinapi rendezvénynek és nyári tábornak adtunk...

Visszatekintés a nyári táborokra

Visszatekintés a nyári táborokra

Visszatekintés a nyári táborokra! Fennállásunk óta idén nyáron tartottuk a legtöbb tábort, szám szerint nyolcat!Köszönjük mindazoknak, akik  mellettünk tették le a voksukat,...